Vadiúj, ingyenes ingatlanos applikáció alakíthatja át az ingatlanpiacot

Az applikációval mostantól bármilyen ingatlant, bárhol, pár perc alatt kielemezhetünk vagy összeasonlíthatunk!

A világon teljesen egyedülálló fejlesztés az az applikáció, amelynek segítségével minden eddiginél pontosabb képet kaphatunk a minket érdeklő ingatlanokról. A rendszer segítségével bármely két ingatlant összehasonlíthatunk, ráadásul az alkudozásra is fontos eszköz lehet a kezünkben.

Az ingatlan elemző rendszer elnevezésű applikáció segítségével, bárhol, bármilyen ingatlant kielemezhetünk és összehasonlíthatunk, mindössze pár perc alatt, mindezt ingyenesen és lakásvásárlói szemmel. Az app használatával akár több millió forintot is meg lehet takarítani egy-egy ingatlan megvásárlása során, a rendszer ugyanis kidobja a vizsgált ingatlan hibáit, így alkudozáshoz is tökéletes segítőtárs lehet.

“Gyerekkorom óta érdekel az ingatlanpiac: rengeteget tanultam erről a területről. Mostanra öt könyvem is megjelent a témában, két további pedig idén lát napvilágot”

- mondja Nemes Roland alapító, tulajdonos és ötletgazda, aki régóta foglalkozik ingatlanbefektetések elemzésével.

Ez az applikáció olyan, mint egy lexikon, ahol egy percen belül megoldást találunk bármilyen problémára: a Google Play-ben és az Apple Store áruházban is letölthető applikáció ingyenes változatában nem kevesebb, mint 1500 különálló szempont alapján elemezhetjük az általunk kiválasztott ingatlant. Ha valaki ennél is többre vágyik, akkor a fizetős részben több mint 10 ezer ingatlanelemzési szempont közül csemegézhet.

Ezek közt szerepel minden, ami a lakás- vagy házvásárlás során meghatározó lehet, és az is, ami kifejezetten speciális: a fényviszonyok, a tájolás, a szobák, zajforrások elemzése mellett külön kategóriát képvisel a lokáció, a komfort és számos egyéb megfontolandó tényező, ami felett laikusként egyébként könnyű lenne szemet hunyni.

A beépített lokációelemző térkép segítségével pillanatok alatt felderíthetjük, mennyire jó fekvésű a kiszemelt ház, míg a fényképező funkcióval a saját fotóinkat is kielemzi a rendszer. A végén így pontos százalékos értékelést kaphatunk, az eredményt pedig érdemes megvitatnunk az ingatlanossal is. Óriási előny még, hogy az elemzéseket részletesen átbeszélhetjük társunkkal, partnerünkkel, így könnyen kiderül, kinek mi a fontos, és ki miben köt kompromisszumot.

Elősegíti, hogy hitelesebbé váljon az ingatlanos szakma

“Az ingatlanvásárlás során többszáz szempont játszhat szerepet, ám az emberek 90 százaléka mindig megfeledkezik valamiről: csak a vásárlás után derül ki, hogy a lakás sötét, zajos, kicsi a parkoló és így tovább. Az app segítségével viszont előre látjuk, mibe fektetünk, ráadásul kitűnő eszköz lehet a kezünkben az alkudozáshoz is”

- hangsúlyozza az építőmérnök, magasépítész, aki évtizedes kutatás eredményeként fejlesztette ki a rendszert.

Az appot lakásvásárlók mellett ingatlanközvetítők is előszeretettel használják: a segítségével könnyebb alátámasztani, tényekkel igazolni, melyek az adott ingatlan előnyei és hátrányai. Igazi konstruktív beszélgetés tud kialakulni ingatlanértékesítő és vevő között, ráadásul az ingatlanos szakma hitelessége is nő, így jóval könnyebb bizalmi kapcsolatot kiépíteni az ügyféllel.

Az applikáció ingyenes részében számos hasznos, 2 perces gyorselemzés is elérhető, így lakásvásárlók és közvetítők mellett magán ingatlaneladók, bérlők, sőt bérbeadók is használhatják. Legyen szó lakásról, házról, bármilyen épületről vagy kertről, minden ingatlantípushoz külön szempontrendszert és ellenőrző listákat találunk benne. Az igazán profik számára ajánlható, fizetős verzióban ugyanakkor nem kevesebb, mint 10 ezer szempont szerint mérhetünk össze bármilyen ingatlant.

Újdonságnak számít az is, hogy az applikációt a világ bármely pontján, bármilyen ingatlan megvásárlásakor használhatjuk:

“Eddig legfeljebb az árakat lehetett összevetni, de ez olyan, mintha az almát hasonlítanánk össze a körtével - valójában nem tudunk belőle érdemi következtetést levonni. Itt viszont a számunkra fontos szempontokat lehet összehasonlítani és kiértékelni” - zárja Nemes Roland, akinek egyedülálló fejlesztése a www.ingatlanelemzorendszer.hu címen is letölthető.