A kielégítő alvás mindannyiunk számára fontos ahhoz, hogy kellően energikusak és egészségesek legyünk. Azt azonban, hogy mennyire tudunk jól aludni, számos tényező befolyásolhatja, éppen ezért érdemes odafigyelni rájuk.
Ezek közül az egyik nem más, mint az, hogy milyen lepedőt használunk, ha ugyanis nem megfelelő a mérete, az anyaga vagy a minősége, akkor könnyen megzavarhatja az alvási ciklusainkat.
Ha úgy érezzük, hogy szükség van a lepedőcserére, akkor sem kell kétségbeesnünk, ugyanis a MÖBELIX lepedő kínálatában könnyen megtalálhatjuk azt, amit keresünk: olyan lepedőket, amik minden tekintetben megfelelnek az igényeinknek.
De milyen is egy jó lepedő, és mire kell figyelni a vásárláskor?
Nem a méret a lényeg, vagy mégis?
Mindenekelőtt a lepedő pontos méretét kell meghatározni, amelyhez természetesen az ágyunk, illetve a rajta lévő matrac méretét kell alapul vennünk. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ha túlságosan nagyot választunk, akkor könnyen előfordulhat az a kellemetlen szituáció, hogy éjjel felgyűrődik a hátunk, derekunk alatt, az így kialakult gyűrődés pedig diszkomfortérzetet okoz.
Persze, az sem szerencsés, ha túlságosan passzentos és ráfeszül az ágy matracára, mert ez esetben könnyen lecsúszhat róla, éjjel pedig arra ébredhetünk fel, hogy félig már nincs is alattunk a lepedő. Ez pedig szintén nem túl kellemes érzés. Segítségül a vásárláshoz, íme néhány ágytípus és a hozzájuk illő lepedőméret:
- Egyszemélyes (Single) ágy: 90 cm x 200 cm
- Kétszemélyes (Double) ágy: 140 cm x 200 cm
- Queen-size ágy: 160 cm x 200 cm
- King-size ágy: 180 cm x 200 cm
Ha ezeket a méreteket szem előtt tartjuk, akkor a megfelelő méretű lepedő kerül majd az ágyunkra. Ha olyat választunk, ami gumírozva van a szélein, akkor ugyanaz a lepedő kétféle ágyra is jó lehet, ez esetben ehhez hasonló méretet láthatunk a csomagoláson: 160-180 cm x 200 cm.
Nemcsak a méret, hanem az anyag is fontos
Természetesen nemcsak a méret számít, hanem az is, hogy milyen anyagból készül a lepedő, elvégre egy olyan textilről van szó, ami közvetlenül érintkezik a bőrünkkel. Nagyon nem mindegy tehát, hogy milyen a tapintása, hogy mennyire puha és ami talán ennél is fontosabb, hogy mennyire engedi szellőzni a bőrünket.
E tekintetben az a legjobb, ha a lepedő pamutból, lenből vagy pedig bambuszból készül, ezek az anyagok ugyanis kiváló légáteresztő képességgel rendelkeznek, mindamellett, hogy egyébként puhaságban is megütik a mércét.
Ha érzékeny a bőrünk…
Amennyiben érzékeny a bőrünk, akkor mindenképp természetes anyagú lepedőt válasszunk, és kerüljük a mikroszálas változatokat. Azt is érdemes figyelni, hogy az adott termék rendelkezik-e OEKO-TEX minősítéssel, ez ugyanis garanciát ad arra, hogy semmilyen káros, allergén összetevőt nem tartalmaz.
Látható tehát, hogy van néhány dolog, amire érdemes figyelni a megfelelő lepedő megvásárlásakor. Legyünk körültekintőek és döntsünk okosan, hogy éjjel zavartalanul aludhassunk!